2015. október 24., szombat

Nutellás-oreós torta

Ez a torta még a lányom születésnapjára készült, de annyira finom volt, hogy érdemes a megosztásra. Sima vaníliás piskóta nutellával és oreóval mert ezek a kedvencei. A piskóta egy 24 cm-es formában készült 6 tojásból, ennek a receptjét nem írom le, több helyen megtalálható.


Hozzávalók a krémhez és a díszítéshez:
  • 1/2 liter tej,
  • 4 evőkanál liszt,
  • 25 dkg mascarpone,
  • 10 dkg cukor,
  • 3-4 evőkanál nutella,
  • 12 db oreo keksz (ebből 6 a díszítéshez)
  • 1 zacskó habtejszín (2,5 dl)
  • 1 cs. habfixáló



Elkészítés:
  1. A tejből és lisztből sűrű alapkrémet főzök, majd többször kevergetve, hogy ne bőrösödjön be kihűtöm, vagy egy darab sütőpapírt összegyűrök és bevizezek majd ráteszem a krém tetejére, így is jó.
  2. A mascarponét a cukorral és a nutellával kikeverem, majd a kihűlt alapkrémet is beledolgozom.
  3. A piskótát 3 lapba vágom és egyenként megkenem a krémmel (maradjon a külsejére is!) és megszórom az összeaprított oreóval. 
  4. A tortát körbekenem a maradék krémmel, majd tejszínhabbal és a félbevágott oreóval díszítem.





2015. június 19., péntek

Fokhagymás tészta

Hogy mitől fokhagymás tészta a neve? Hát ez ragadt rajta. Még régebben találtam egy blogon valami hasonló ételt, ami megtetszett, de aztán később csak emlékezetből készítettem el, rendesen át is alakítva azt.    

Hozzávalók:
  • 1/2 kg darált hús (nálam sertés),
  • 2 db camping ömlesztett sajt,
  • 1 cs színes tészta (csak hogy színe is legyen az ételnek),
  • 2-3-4 gerezd fokhagyma (ízlés szerint),
  • 1 zacskó habtejszín (2,5 dl) (nem használok főzőtejszín nevű készítményt, mert az nem tejszín),
  • 1 doboz kukorica konzerv (ennek a mennyisége is ízlés szerint),
  • olaj, só, bors




Elkészítés:


  1. A darált húst kevés olajon megpirítom, majd kevés vizet adva hozzá kb. 15 perc alatt megfőzöm, sózom, borsozom. Közben a tésztát is kifőzöm.
  2. A húsra nyomom a 2 tömlős sajtot, a fokhagymát, hozzáadom a kukoricát és a tejszínt, majd addig főzöm, amíg besűrűsödik és végül a kifőtt és leszűrt tésztával összekeverem. 

2014. november 11., kedd

Csirkepörkölt nokedlivel

Már a 19. Blogkóstoló játéknál tartunk, melynek háziasszonya Fűszermánia Gabi, aki részemre Xsara konyháját sorsolta. Nehezen tudtam választani, végül egy pörkölt készült nokedlivel. Andi klasszikus pörköltje volt az ötletadó, de nem úgy csináltam, ahogy Ő. A gyerekeim valószínűleg nem ették volna meg gyömbérrel a pörköltet, ezért én inkább hagyományosan készítettem, de csirkemellből. Így gyorsan készen van, csak egy jó pörkölt alapot kellett készíteni.


Hozzávalók:
  • kb. 1 kg csirkemell filé,
  • 1 nagy fej hagyma,
  • 1 zöldpaprika,
  • 1 paradicsom,
  • pirospaprika, só, bors, olaj



Elkészítés:
  1. Az olajon megfuttatom a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadom a kis kockákra vágott paprikát és együtt párolom, pirítom. 
  2. A paradicsomot meghámozva vágom kisebb kockákra és ezt is a pörkölt alaphoz adom. Amikor jól összefőtt sózom, borsozom és megszórom piros paprikával, majd hozzáadom a kockákra vágott csirkemellet.
  3. Apránként öntök hozzá vizet és inkább pirítom, mint nagy lével főzöm. Amíg elkészül a pörkölt a köretet is elkészítem.



2014. október 26., vasárnap

Almás-mákos

Ezt a nagyon egyszerű receptet még régebben találtam valamelyik blogon, és gyorsan leírtam egy papírra, hogy majd később elkészítem. Sajnos mára már nem emlékszem, hogy hol találtam. Minden esetre köszönöm, nagyon finom sütemény lett belőle.


Hozzávalók:
  • 4-5 db alma,
  • 4 db tojás, 
  • 10 evőkanál cukor,
  • vanília,
  • 4 evőkanál búzadara,
  • 10 dkg darált mák,
  • 10 dkg liszt,
  • 1 dl tej,
  • 1 dl olaj,
  • 1 csomag sütőpor.


 

Elkészítés:
  1. Az almákat megtisztítom, a héját is levágom, majd kisebb kockákra darabolom, kevés citromlével meglocsolom, hogy ne barnuljon meg.
  2. A lisztet, a mákot, a búzadarát és a sütőport összekeverem.
  3. A sütőt begyújtom 180 fokra és egy közepes tepsit kivajazok, kilisztezek.
  4. A tojások sárgáját jól kikeverem a cukorral, vaníliával az olajjal és a tejjel.
  5. A tojások fehérjéből kemény habot verek, majd a tojássárga krémhez felváltva a lisztes-mákos keverékkel hozzákeverem óvatosan, hogy a hab ne törjön meg. 
  6. Legvégén keverem bele az almakockákat és a tepsibe simítom. Nagyjából 30 perc alatt sül meg. Porcukorral meghintve, langyosan a legfinomabb.

2014. október 5., vasárnap

Sörös csirke

Ez egy igazán egyszerű, de annál finomabb csirkeétel. Az előkészítésre elég 10 perc, utána meg sül magától. Közben el lehet készíteni a köretet. Én most krumplipürét készítettem hozzá.


Hozzávalók: (vagyis, amit én használtam hozzá)
  • 9 db csirke felső comb,
  • kevés olaj,
  • só, bors, fűszerkeverék ízlés szerint,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • kb. 1,5-2 dl világos sör.

Elkészítés:
  1. A csirkecombokat megtisztítom és a sütőt bemelegítem 180 fokra.
  2. Az olajba belenyomom a fokhagymát és elkeverem a fűszerekkel is. Ebbe nyomkodom bele a combokat, majd egy kisebb tepsibe, vagy hőálló tálba sorakoztatom.
  3. Ráöntöm a sör úgy, hogy kb. félig lepje el a combokat.
  4. Sütési idő nagyjából 1 óra, de közben többször locsolgatni kell és párszor meg is fordítani. Végén legyen jó piros és ropogós a bőre.




2014. szeptember 15., hétfő

Resztelt máj

Csirkemájból készítettem, párolt rizzsel. Lehet, hogy nem így készül hivatalosan, nálam viszont ilyen.


Hozzávalók:
  • 1 kg csirkemáj szív nélkül,
  • 1 jó nagy fej vöröshagyma, vagy két kisebb,
  • só, bors, majoránna, kevés piros paprika.



Elkészítés:

  1. A májat megtisztítom egy-két darabra felvágom. A hagymát félkarikára szeletelem.
  2. Kevés olajon a hagymát megfonnyasztom és hozzáadom a májat, fűszerezem, kevés vizet öntve alá készre főzőm. Kb. 20 perc az egész. Érdemes próbaképp egy májat elvágni, hogy a közepe nehogy nyers maradjon. De vigyázni kell, mert ha túlfő kemény lesz!
  3. Párolt rizzsel tálaltam, de jó hozzá a főtt krumpli is.

2014. szeptember 14., vasárnap

Őszibarackos tejes pite - Blogkóstoló 18.

A 18. blogkóstoló házigazdája Vöröskaktusz, aki a sorsolásnál nekem Serpenyővirtuóz blogját sorsolta. Még nem jártam nála, ezért örültem neki, hogy számomra eddig ismeretlen blogot ismerhetek meg. 
A Gyümölcsös tejes pite receptjét választottam elkészítésre. Én őszibarackot tettem bele, de mivel a barack, amit vettem sajnos annyira ízetlen volt, hogy egy kis fahéjas cukorral előzőleg megszórtam és így került a tésztára.

Nem is értem, hogy eddig miért nem készítettem ezt az igen egyszerű és nagyon gyorsan elkészülő süteményt. Már langyosan lehet enni, sőt úgy a legfinomabb. Elég változatossá tehető sokféle gyümölccsel, de simán lekvárral is jó lehet. Biztosan fog még készülni ez a tulajdonképpen tepsiben sülő palacsinta.

Hozzávalók:
  • 1 liter tej,
  • 1/2 kg liszt (a fele rétes liszt lett nálam),
  • 20 dkg cukor,
  • 5 db tojás,
  • 4-5 db őszibarack, hozzá kevés fahéjjal elkevert cukor,
  • a tepsibe olaj.



Elkészítés:
  1. A sütőt előmelegítem 220 fokra, a nagy tepsibe öntök annyi olajat, hogy bevonja az alját teljesen. A barackot megtisztítom, kisebb kockákra vágom és megszórom a fahéjjal elkevert 1 evőkanálnyi kristálycukorral.
  2. A tojásokat kikeverem a cukorral. A kétféle lisztet elkeverem és a tejjel felváltva folyamatos keverés közben adagolom a tojásos cukorhoz. Sima tésztát kell kapni.
  3. Az elkészült tésztát beleöntöm a tepsibe és rászórom a barackot. 
  4. Kb. 20-25 perc alatt sül meg.


Vöröskaktusznak köszönöm a játékot, a receptet pedig Serpenyővirtuóznak.

2014. augusztus 29., péntek

Márványos szilvás sütemény

Ez is egy ilyen összekeverem és máris sütöm, és még finom is sütemény. Érdemes a sütő bekapcsolásával kezdeni, hogy mire a tepsibe kerül a tészta azonnal lehessen sütni.

Hozzávalók:

  • 6 db tojás,
  • 3 dl liszt,
  • 3 dl cukor,
  • 6 evőkanál olaj,
  • vanília,
  • 1 evőkanál kakaópor,
  • 1/2 kg szilva,
  • 2-3 evőkanál barna cukor.
Elkészítés:
  1. A sütőt bekapcsolom 180 fokra, a tepsit kivajazom és kilisztezem. A szilvát felkockázom és kevés liszttel összekeverem, hogy majd ne süllyedjen le a tészta aljára, mert ez egy eléggé híg tészta lesz. Ennek ellenére nekem így is lesüllyedt, de sebaj.
  2. A tojásokat a cukorral és vaníliával kikeverem, majd az olajat és a lisztet is hozzáadom, Alaposan elkeverem és az előkészített tepsibe öntöm a tészta 2/3-át, majd a maradékba belekeverem a kakaót és rácsorgatom a fehér tésztára. Nem kevergetem el, hanem rögtön rászórom a szilvát és a tetejét megszórom a barna cukorral.
  3. Kb. 35-40 percig sütöm. Kész is.

2014. augusztus 28., csütörtök

Csirke brassói



Nem is recept, csak ahogy én készítem:



A krumplit héjában megfőzőm, tisztítom, kockákra vágom és bő forró olajban megsütöm. A csirkemellet csíkokra vágom és az előzőleg megpirított hagymára rakom. Sózom, borsozom, jól átpirítom, majd rányomok néhány gerezd fokhagymát és ezzel együtt készre pirítom. A sült krumplival tálalom.

2014. augusztus 13., szerda

Baconos, tejszínes szűzpecsenye

Nagyon finom étel, olcsóbban elkészíthető sertés combból is vagy csirkemellből akár.



Hozzávalók:

  • 1 db sertés szűzpecsenye (kb. 60-70 dkg)
  • 35-40 dkg gomba (nálam csiperke, de ízlés szerint jó bármilyen),
  • hajszál vékonyra szeletelt bacon szalonna, kb. 10-12 szelet (attó függ, hogy a szűzpecsenyét mennyi szeletre tudtuk vágni),
  • 1/2 liter habtejszín (nem főzőtejszín!!!),
  • só, bors, pirospaprika, olaj, kevés vaj a tál kikenéséhez. 


Elkészítés:

  1. A sertés szűzpecsenyét (vagy más húst) ujjnyi vastag szeletekre vágom, sózom, borsozom  és körbe tekerem a baconnal (nem az oldalán körbe, hanem alul-fölül), és kevés olajon forró serpenyőben mindkét oldalán kissé elősütöm, majd félreteszem. 
  2. A gombát megtisztítom és szeletekre vágom, majd az olajon hirtelen átpirítom. Egy jénait vagy tepsit kikenek vajjal és a gombát szétterítem benne, kissé megsózom majd erre egymás mellé fektetem a hússzeleteket. 
  3. A tejszínhez egy kevés pirospaprikát keverek és ráöntöm a húsra. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. 1 órát, a végén nagyobb hőfokra állítva pirítok még rajta. (Ha csirkemellből készül sokkal hamarabb készen van!)
  4. Párolt rizzsel tálaltam.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...